AIKIDO

Egyéni odafigyeléssel

Alternatív út
autizmussal élő fiataloknak

Alternatív út
autizmussal élő fiataloknak

Wagner Péter,
a Nemzetközi Raji Budo Iskola tagja,
a Ten Jin Chi Dojo egyik tanára vagyok.

1993 óta foglalkozom autizmussal élő iskolásokkal,
fiatal felnőttekkel.

2002-ben kezdtem ismerkedni egy japán harcművészettel, az AIKIDO-val. Hosszas tanulással, ma már az iskolánk Chuden fokozatú tanáraként, az Aikikai keretein belül 3. danosként, egy olyan mozgáskultúra befogadója és átadója lettem, amit előszeretettel gyakorlok autizmussal élő fiatalokkal is.

Az AIKIDO mozgáskultúráját felhasználva nyitunk a tanítványokkal egymás felé, ennek során megismerjük testünk tengelyeit, perifériáját és azt is, hogy mindezt hogyan használjuk helyesen, akár egy olyan helyzetben is, ahol meg kell védenünk magunkat.

Mindenki másképpen viszonyul ehhez a aktivitáshoz. Van, aki örömforrásként tekint erre, van, akinek a szenvedélyévé válik, vizsgázik tudásából és kezdi megszerezni a különböző fokozatokat. Olyan is van, akinek nem ez a mozgásforma lesz az útja, és hamar befejezi a gyakorlását. Nem vagyunk egyformák és ez így is van jól.

Többek között ezért van az első találkozásunk után próbaidő, ami alatt megismerkedünk, keressük a közös hangot. Ennek ideje egy hónap, négy alkalom, négy óra. Egy óra 50 perc, a kapcsolatépítés ideje alatt ez 10-15 perctől indul. A próbaidő után megbeszéljük, folytatjuk–e a közös gyakorlást vagy elköszönünk egymástól.